Index - Külföld - Ukrán államtitkár az ellentámadásról: Két-három emberen kívül senki nem tudja a nagy titkot

Index – Külföld – Ukrán államtitkár az ellentámadásról: Két-három emberen kívül senki nem tudja a nagy titkot

„Az ellentámadás nemcsak katonai, hanem diplomáciai és információs jellegű is. Látjuk, hogy az ellenségeink nagyon idegesek, mert a halálra várni még a halálnál is rosszabb. Talán három ember tudja, mikor kezdődik pontosan az offenzíva. Én sem tudok semmi konkrétat, de szerintem a közeljövőben adják ki a parancsot” – idézte Vascsenkót a The Guardian.

Olekszij Danilov, az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács titkára nemrég a BBC-nek adott interjút, amelyben kifejtette, hogy Ukrajna már felkészült az ellentámadás megindítására az inváziós erők ellen.

Most már tényleg küszöbön a nagy katonai akció

A beszélgetésben Olekszij Danilov sem nevezett meg pontos dátumot, de úgy fogalmazott, hogy a visszafoglalásra irányuló támadás „holnap, holnapután vagy egy hét múlva” is megkezdődhet.

Hozzátette: az akció egy olyan „történelmi lehetőség”, amelyet „nem szalaszthatnak el”. Kiemelte, hogy az ukrán fegyveres erők akkor indítanak offenzívát, amikor a parancsnokok úgy látják, hogy „a legjobb eredményt érhetik el”.

Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés főnöke a japán NHK Newsnak pár napja azt mondta, hogy az Ukrán Fegyveres Erők már rendelkeznek a minimális mennyiségű fegyverzettel a hamarosan kezdődő ellentámadáshoz.

Hozzátette azonban: Ukrajnának több fegyverre és lőszerre van szüksége ahhoz, hogy folytatni tudja területei felszabadítását.

Ukrajna már hónapok óta tervezi az ellentámadást, azonban a lehető legtöbb időt akarják a csapatok kiképzésére és katonai felszerelések fogadására fordítani.

Az orosz–ukrán háború eseményeit folyamatosan követjük, hétfői percről percre frissülő cikkünket itt találja.

Kövesse az eulooket Facebookon is!

Követem!

Forrás:https://eulook.hu/kulfold/2023/05/29/haboru-ukrajna-oroszorszag-ellentamadas-kijev-moszkva/

Index - Belföld - „Elváltam, mert féltem, hogy ha nem teszem meg, rákos leszek”

Index – Belföld – „Elváltam, mert féltem, hogy ha nem teszem meg, rákos leszek”

Valamiért éreztem, hogy nehézkes lesz a bejutás az Anonim Társ- és Kapcsolatfüggők (Co-Dependents Anonymous– CoDa) gyűlésére.

Irányításmánia, bizalmatlanság, extrém érzékenység – ilyen prekoncepciókkal vágtam neki az első telefonbeszélgetésnek, amikor felhívtam a közösség egy tagját, és közöltem: egy alkalom erejéig csatlakoznék hozzájuk, mert kíváncsi vagyok, miként gyógyulnak.

Mármint újságíróként jönnél???

– érkezett a válasz olyan őszinte döbbenettel, hogy egy darabig azt hittem, ezt a témát el kell engednem.

Pár nap elteltével egyszer csak megcsörrent a telefonom, és a csoport egy tagja elújságolta, hogy bár a többség nem támogatta a gyűlésen való részvételem, van néhány érintett, akik szerint nem hogy árt, akár még használhat is, ha nagyobb nyilvánosságot kap a probléma.

Ilyen előzmények után találkoztam azzal az öt kodependens (társfüggő) emberrel, akik vállalták, hogy egy különgyűlés keretein belül betekintést engednek az életükbe.

A foglalkozás ahogy mindig, úgy most is a csoporthoz tartozó irodalmak felolvasásával indult, ami számomra is rendkívül hasznos volt, hiszen ezáltal egyértelművé vált, mi a közösség célja, és, hogy milyen út vezetett idáig.

Részlet az „Üdvözlet” című szövegből:

„Ebben a programban felépülhetünk kodependenciánkból, és megoszthatjuk egymással tapasztalatainkat, erőnket és reményünket, miközben igyekszünk megtalálni a szabadságot és békét az önmagunkkal és másokkal való kapcsolatunkban az eddigi kötöttségek és zűrzavar helyett. Sokunk eddig is próbált megoldást találni a kapcsolatait és a gyermekkorát jellemző konfliktusokból fakadó problémáira. Sokan közülünk olyan családban nevelkedtek, amelyben jelen volt valamilyen szenvedélybetegség – mások viszont nem. Akárhogy is, mi mindannyian arra a meggyőződésre jutottunk, hogy a kodependencia egy igen mélyen gyökerező, romboló viselkedési mód, és hogy – mérsékelten vagy nagyon – sérült családi hátterünk következménye. Mi mindannyian a magunk módján átéltük gyermekkorunk és későbbi kapcsolataink ürességének fájdalmát. Megpróbáltunk felhasználni másokat – társainkat, barátainkat, sőt, gyermekeinket is arra, hogy önmeghatározásunk, önértékelésünk és jóllétünk kizárólagos forrásává tegyük őket, és hogy rajtuk keresztül állítsuk helyre önmagunkban a gyermekkorunkból eredő érzelmi veszteségeinket. Néhányunk élettörténetében szerepet kaptak más függőségek is, amelyet azért fejlesztettünk ki, hogy megpróbáljunk megbirkózni kodependenciánk következményeivel”.

Szintén a gyűlés elején hangzik el az is, hogy milyen viselkedésformák jellemzik a kodependenciával élőket.

A teljesség igénye nélkül ezek az alábbiak:

Nehezükre esik felismerni az érzéseiket, nagyon gyakran kisebbítik vagy torzítják azokat.
Dicséretet és elismerést szégyenkezve fogadnak.
Nem kérnek másokat kívánalmaik vagy szükségleteik kielégítésére. Nem tekintik magukat szeretethető, értékes személynek. Rendkívül lojálisak, káros helyzetekben túl sokáig maradnak.
A saját érdeklődésüket és hobbijaikat félretolják annak érdekében, hogy azt tegyék, amit mások akarnak.
Megelégszenek a szexszel, amikor valójában szerelmet/szeretetet szeretnének.
Megsértődnek, amikor mások nem fogadják el a segítségüket.
Szabadon osztogatnak tanácsot, irányítást, anélkül, hogy megkérnék őket rá.
Ahhoz, hogy kapcsolatot teremtsenek másokkal, azt kell érezniük, hogy „szükség” van rájuk. 

Se veled, se nélküled

Mint minden gyűlésnek, a mostaninak is van egy tematikája, ez pedig nem más, mint az első lépés, melyen keresztül mindenki elmesélheti, miért és miként került a csoportba.

Elsőként Boglárka kér szót, és elárulja, hogy sokáig abszolút nem foglalkoztatta a szerelem, ám amikor rátalált, mindent megváltoztatott.

Jellemzően hosszú kapcsolataim voltak, és amikor az első hét év után véget ért, szó szerint tragédiaként éltem meg, mintha a levegőt vették volna el tőlem. Ezt amiatt is érezhettem, mert a párommal gyakorlatilag egy entitásként éltük a mindennapjainkat, mintha nem is lett volna önálló részem, csak a mi létezett, az én nem

– vág bele a történetébe a harmincas éveiben járó nő, ám rögtön hozzáteszi, hogy az extrém görcsös kötődés ellenére is kikacsintgatott a kapcsolatból, mert azt érezte: neki ehhez joga van, de közben elvárta a párjától, hogy amikor kell, fixen ott legyen. Mindeközben el sem tudta képzelni, hogy ha egyszer elhagyják, mit kezd magával, hogy boldogul majd.

Boglárka csak jóval később, három-négy évvel ezelőtt ismerkedett meg az anonim közösségekkel, először az ACA-csoporthoz csatlakozott, ahova az alkoholisták és rendellenesen működő családok felnőtt gyermekei járhatnak. Később döbbent rá arra, hogy valójában a társfüggőséggel van a legfőbb dolga.

Néhány hónapja intenzíven járok a gyűlésekre, főként amiatt, mert az elmúlt pár évem egy merő káosz volt. Véget ért egy közel két éves kapcsolatom, ami éppen annyi szabadsággal és boldogsággal járt, mint amennyi krízissel és fájdalommal. Amint elkezdtem elengedni kettőnket, és elkezdtem komolyabban ismerkedni valaki mással, a sokadik szakítás ellenére is újrapróbálkoztunk az exemmel. Végül mindössze másfél hétig bírtuk együtt, ami egy hatalmas gyomros volt. Ekkor döbbentem rá, hogy változtatnom kell, nem függhetek ennyire másoktól

– idézi fel, majd a kapcsolatain túl néhány rá jellemző tulajdonságba is beavatja a csoportot.

Ilyen például az, hogy legyen bármilyen helyzetben – akár csak otthon, sorozatnézés közben – túlságosan átveszi mások érzéseit, képes ugyanolyan dühössé vagy szomorú válni, mint a film szereplői, és utána nem, vagy csak nehezen tud önmagához visszatalálni. Ugyancsak megnehezíti a mindennapjait, hogy folyamatosan azon kattog, vajon elég-e, szükség van-e rá, miért nem kérnek tőle mások segítséget.

A gyerekkor nem múlik el nyomtalanul

Ez utóbbi gondolatokhoz a következő felszólaló, Izabella is tud kapcsolódni, megosztását azzal kezdi: már kiskorában elültetődött benne a gondolat, hogy nem elég méltó a szeretetre, jobban kell teljesítenie, soha nem vallhat kudarcot semmiben, különben joggal magára hagyhatják, ettől pedig rettegett.

Felidézi, először 17-18 évesen kapott egy olyan megjegyzést, hogy kodependens. Eleinte persze tagadta, de aztán önvizsgálat közben rájött, hogy van benne valami. Megfigyelte, hogy minden kapcsolata egy merő küzdelem, ami nemcsak egészségtelen, de rendkívül fárasztó is.

A CoDa előtt a függő dinamika a magánéletemben és a munkahelyemen is jelen volt, illetve a kontrollmánia miatt egy időben étkezési-és testképzavarral is küzdöttem. Ugyancsak igaz volt rám, hogy ösztönösen meg akartam menteni másokat saját maguktól, így kéretlenül tanácsokat osztogattam. Ma már tisztán látom azt is, hogy az életem fókuszpontjai mindig másokon voltak, sosem saját magamon. Rendszeresen figyeltem ugyanakkor, hogy kaptam-e valamilyen üzenetet, kerestek-e, ezzel is kívülről vártam a visszacsatolást. A sok önismereti munkának és a csoportnak köszönhetően sikerült felismernem és átírnom ezeket a viselkedésmintákat

– jelenti ki Izabella, aki mostanra azt is beazonosította, hogy honnan ered a társfüggősége.

Nyíltan elmeséli, diszfunkcionális családban nőtt fel, a szülei is járnak 12 lépéses csoportokba, így részben már az édesanyja és az édesapja is megtörte azt a generációkon átívelő mintát, amely különböző függőségekhez vezetett. Kiemeli: óriási ajándékként tekint arra, hogy ilyen fiatalon rájött, mi az amin változtatnia kell, és azt reméli, ő már nem adja tovább azt a csomagot, amit otthonról kapott.

„Nagy utat tettem meg, el kellett mennem a falig ahhoz, hogy változtatni tudjak, de már képes vagyok nem alárendelni magam, el tudom fogadni, ha bókolnak nekem, és kezdem elhinni: jogom van a boldogsághoz, megérdemlem a jót. Hálás vagyok azért is, hogy végre megmerem élni az érzéseimet, és közben tudom: ettől nem leszek se jó, se rossz, csak ember”– jelenti ki.

Izabellához hasonlóan Ildikó is a gyerekkorára vezeti vissza a kodependencia kialakulását. Kiemeli, hogy a férje is ezzel a problémával küzdött, de ez nem különösebben zavarta.

Úgy voltam vele, hogy nekem is van elég bajom, testközelből ismerem az abúzust, folyton szorongok, évek óta terápiára járok, kaptam már jó néhány pecsétet, gondoltam, összeillünk. Hiába derült ki az idő előrehaladtával, hogy ez nem így van, én a végletekig ragaszkodtam kettőnkhöz. Bizonygattam, hogy ha mindketten kellő energiát fektetünk bele, a házasságunk megmenthető, de ő ebben nem hitt, egy társkeresőre is felregisztrált, én pedig összeomlottam. A mai napig nagyon fáj az egyedüllét, de már tudom, honnan ered ez az érzés: csecsemőként mumpszos voltam, ezért egy-két hétre ott hagytak a kórházban. Mindaz, amit akkor átéltem, alapérzéssé vált nálam, innen jön a kodependenciám

– fejti ki, majd beavat minket abba is, hogy az egészségtelen működés az élete többi részére is kihat, alig alszik, képtelen pihenni. Ha mégis megteszi, nem tudja élvezni a szabadságot, ürességet, magányt érez, és közben attól retteg, hogy teljesítmény nélkül senki nem fogja szeretni, értékesnek tekinteni.

Létezik olyan, hogy túl sok szeretet? Igen!

Harmadikként Zoltán ragadja magához a szót, és egy friss élménnyel indít, ami a gyűlés reggelén esett meg vele. Előrebocsátja: annak ellenére, hogy egy banális, hétköznapi helyzetet mesél el, a történet mégis jól szemlélteti azt a kodependens működést, amiért anno felkereste a csoportot.

„Vidékre mentem autóval, amikor az út szélén megláttam egy bicikliző apukát, aki a hátsó ülésen egy kisgyereket vitt, gondolom óvodába mentek. Mivel esett az eső, nagyon megsajnáltam őket, nem tudom megmagyarázni, de valamiért különösen megérintett ez a jelenet. Közel éreztem magamhoz az apukát, de közben haragudtam is rá, hogy miért nem a bicikliúton megy, hiszen így akár bajuk is eshet. Miközben ezen kattogtam, áthajtottak egy villamossínen, és lám-lám, megcsúsztak, elestek” – meséli a negyvenes férfi. Mint mondja: ez a kép tökéletesen leírta azt a túlzott odafigyelést, megmentési kényszert, és segíteni akarást, amit mások felé tanúsít.

Természetesen ahogy megtörtént a baleset, rögtön arra gondoltam, miattam, alakult így, lehet túl közel mentem, annyira néztem őket. Ekkor esett le a tantusz, hogy a hozzám közel állókkal is ezt teszem, üldözöm, megfojtom őket a szeretetemmel

– teszi hozzá, és közben megtudjuk, hogy a felesége betegsége miatt nagyon gyakran otthon, a négy fal között is megtapasztalja azt, hogy amit adni akar, az túl sok, és utólag derül csak ki számára, jelenléte inkább hátrányt, semmint előnyt jelent.

Megfigyelte emellett, azt is: ha valaki megkérdezi tőle, hogy hogy van, ő mindig arról kezd mesélni, a felesége miként érzi magát, önmagáról rendszeresen megfeledkezik.

Másfél évvel ezelőtt főként ezek hatására látogatott el a névtelen kodependensek gyűlésére. Megjegyzi: az a fogalom, hogy társfüggőség, „az égből pottyant le elé”. Hogy ez pontosan mit jelent, a fantáziánkra bízza.

A ráktól való félelem miatt vált el

Ahogyan a gyűlés elején is felolvasták, néhány tag élettörténetében más addikciók is fellelhetők, a közösség egy tagjának, Kálmánnak például a munkamániával gyűlt meg a baja, ám míg azt sikerült maga mögött hagynia, a társfüggőség máig kihívást jelent számára.

Elárulja, hogy huszonhat év és négy gyermek után lépett ki a házasságából, végül félelemből jött el.

Ott lebegett előttem édesanyám példája, aki 59 évesen azért hunyt el, mert nem mert kiszakadni egy rossz házasságból. Nem volt könnyű döntés, de végül elváltam, mert féltem, hogy ha nem teszem meg, rákos leszek

– mondja Kálmán, szavairól pedig eszembe jutnak azok a gondolatok, amelyekről Máté Gábor beszélt az eulooknek. A világhírű orvos lapunknak úgy fogalmazott:

„Az indulatok elfojtása bizonyítottan összefüggésben áll a rosszindulatú, külső támadók elleni immunválasz élvonalában harcoló természetes ölősejtek romló hatékonyságával, vagyis ha elrejtjük azt, ami bennünk van, és elrejtjük azt, akik vagyunk, kevésbé hatékonyan védekezhetünk a rák ellen”.

Ez a tény tehát nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Kálmán kimondja: vége.

Döntésében szerepet játszott ugyanakkor egy igencsak banális, mégis elemi erejű beszélgetés is, amit egy hozzá közel álló személlyel, az Al-Anonos szponzorával folytatott le. Mint ismert, az Al-Anon is egy 12 lépéses önsegítő csoport, ahova az alkoholisták családtagjai és barátai járnak azért, hogy megosszák egymással tapasztalataikat. Kálmán két évig volt ennek a közösségnek a tagja. 

A szponzorom azt mondta, hogy ő azért nem mert elválni, mert nem tudta bekapcsolni a mosógépet. »De hiszen én be tudom, akkor mitől is félek?« Ezt a kérdést tettem fel magamnak, aztán leléptem

– emlékszik vissza, majd beszél arról is: eleinte ő sem tudta képzelni, mit fog magával kezdeni szingliként, korábban ugyanis a házasságot és a családot tekintette a jóllét kizárólagos forrásának, mára azonban eljutott oda, hogy a magányt is képes élvezni. Ennek ellenére keresi az új lehetőségeket, csatlakozott egy alternatív társkereső közösséghez, ahol szerinte „félkész emberek” vannak.

Ezt arra értem, hogy vagy én nyomulok túlságosan, vagy a másik. Nehéz belőni az arany középutat, de az elmúlt időszakban volt néhány randim, érdekes azt megtapasztalni, hogy a házasságon túl is van élet

– egészíti ki.

A gyűlés végéhez közeledve Izabella jelzi, hogy lassan lejár az időnk, de ha van még valakiben valamilyen szunnyadó gondolat, ossza meg nyugodtan.

„Túl sok is gondolat, talán éppen ez a baj” – válaszol a felvetésre Ildikó, szavai után pedig mindannyian érezzük, hogy a foglalkozás végéhez érkeztünk.

Zárásképp a résztvevők elmondják a Lelki Béke Fohászt, ami így szól:

„Istenem, adj lelki békét, annak elfogadására, amin változtatni nem tudok. Bátorságot, hogy változtassak, amin tudok, és bölcsességet, hogy felismerjem a kettő közötti különbséget.”

Mindezek ellenére a társ-és kapcsolati függők közössége nem definiálható vallási csoportként, ezekben a percekben mindenki a saját felfogása szerinti istenre gondol, ami akár a közösség is lehet.

Másoknak is van kiút

Magyarországon a névtelen kodependensek csoportja mellett számos egyéb anonim önsegítő közösség működik, többek között az érzelemfüggők, a túlevők és a dohányosok is látogatják a nekik szóló tematikus gyűléseket. A részvétel nincs konkrét összeghez kötve, mindenki annyit tesz bele a perselybe adományként, amennyit tud, vagy amennyit neki a foglalkozás megért.

Az eulook korábban az Anonim Szerencsejátékosok, az Anonim Drogfüggők, az Anonim Alkoholisták, az Anonim Munkaholisták, és az Anonim Szex-és Szerelemfüggők gyűlésére is ellátogatott. Mentális egészség témakörben írt cikkeinket itt tekintheti meg.

(Borítókép: eulook)

Kövesse az eulooket Facebookon is!

Követem!

Forrás:https://eulook.hu/belfold/2023/05/29/anonim-tars-es-kapcsolatfuggok-gyules-addikcio-gyerekkori-trauma/

Index - Sport - Tovább tart Djokovics 2010 óta tartó csodás szériája – jöhet a Fucsovics elleni csörte

Index – Sport – Tovább tart Djokovics 2010 óta tartó csodás szériája – jöhet a Fucsovics elleni csörte

A 22-szeres Grand Slam-torna-győztes szerb 2010-ben veszített legutóbb szettet a Roland Garros nyitókörében, akkor a kazah Jevgenyij Koroljov kényszerítette négy játszmára a szerb klasszist, azóta minden rajtja sima volt.

Ezúttal is úgy kezdett, ahogyan azt várni lehetett a fogadóirodák által Carlos Alcaraz mögött második legesélyesebbnek tartott játékostól, 2:1-es előnyénél még kihagyta bréklabdáját, 3:2 után viszont már sikeres fogadójátékot mutatott be, és mivel adogatóként hibátlan volt, hamar hozta is az első felvonást (6:3).

Amerikai ellenfele rögvest bajba került a következő játszmában is, 2:0-s hátrányánál még védett két újabb bréklabdát, de a következő szerváját már elbukta, ezzel 5:1-re ellépett a szerb, aki 42 perc alatt zárta le ezt a szettet (6:2).

Nem sok minden utalt arra, hogy bármi fordulat lehet, hiszen Djokovics megint ellépett 2:0-ra (igaz, ezúttal három bréklabdát maga is hárítani kényszerült), és három labdája is volt a 3:0-hoz, de innen is felállt Kovacevic. Aki gyakorlatilag tét nélkül, felszabadultan kezdhetett játszani, és 3:3-nál egyenlített is, hogy aztán rögvest bukja adogatását, és 5:3-nál a meccsben maradásért kelljen következnie.

Nem csupán ezt, hanem a következő két gémet is behúzta, így hirtelen már Djokovicson volt a sor, hogy a játszmában maradásért adogasson (5:6)!

Ezt sikerrel tette, majd a rövidítésben gyorsan ellépett 3–0-ra, innentől pedig már nem volt visszaút (7:6, 7–1).

Djokovics így azért – ha a vártnál talán kicsit nehezebben is, de – csak hozta a harmadik szettet és a mérkőzést is, és készülhet a Fucsovics Márton elleni szerdai ütközetre.

A két játékos eddig négyszer találkozott egymással, és bár mind a négyszer Djokovics nyert, a magyar teniszező a 2018-as US Openen, a 2019-es dohai tornán és a 2021-es párizsi mesterversenyen is lopott szettet ellenfelétől.

ROLAND GARROS
FÉRFI EGYES, 1. FORDULÓ
Djokovics (szerb, 3.)–Kovacevic (amerikai) 6:3, 6:2, 7:6

Kövesse az eulooket Facebookon is!

Követem!

Forrás:https://eulook.hu/sport/tenisz/2023/05/29/tovabb-tart-djokovics-2010-ota-tarto-csodas-szeriaja—johet-a-fucsovics-elleni-csorte/

Index - Sport - Csendes főhajtást tartanak Budapesten Suhajda Szilárd emlékére

Index – Sport – Csendes főhajtást tartanak Budapesten Suhajda Szilárd emlékére

A hegymászó tiszteletére tartott csendes főhajtásra a budapesti Szemlőhegyi-barlang feletti parkban található hegymászó emlékhelynél, 19 óra és 22 óra között kerül sor – derül ki a Suhajda Szilárd hivatalos Facebook-oldalán közzétett bejegyzésből.

A posztban arra kérnek mindenkit, hogy ne fekete ruhában érkezzenek, és tartózkodjanak a részvétnyilvánítástól.

Szilárd lénye is tükrözte az életszeretetet, mi is egyesüljünk az ő álmaival, színes egyéniségével

– olvasható az invitációban.

A sajtó képviselői arra kérik, hogy „csendben forgassanak és mellőzzék az interjú kéréseket”.

A Mount Everest csúcsának közelében eltűnt Suhajda Szilárd keresését május 27-én fejezték be, miután nem találta meg a mentőcsapat, így befejezték a keresését. A döntést az eltelt időre, az időjárási és terepviszonyokra hivatkozva hozták meg, mert szerintük már nem volt esély arra, hogy élve leljenek a hegymászóra.

Suhajda Szilárd legutóbb szerda délelőtt adott magáról életjelet műholdas telefonon, nagyjából 8700 méteres magasságból: akkor azt mondta, három-négy óra múlva elérheti a csúcsot.

Pünkösdvasárnapra egy helikopteres felderítést terveztek a hegyoldal fölött, de az RTL információi szerint az időjárás miatt a gép nem tudott fölszállni. Ezt Pintér László, az expedíció kommunikációs vezetője mondta,  aki az ATV Híradónak nyilatkozva arról is beszélt, hogy Suhajda Szilárd holttestének megtalálása esetén is a hegyen hagynák azt.

Emléktábla és tömeges gyász

Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere bejelentette, hogy emléktáblát állít Suhajda Szilárdnak.

„A békéscsabai születésű fiú az iskolaéveit a Belvárosi Általános Iskola és Gimnáziumban töltötte, ezért kezdeményezni fogom az önkormányzat közgyűlésénél, hogy a belvárosi gimnázium falára emléktáblát helyezzünk majd ki Suhajda Szilárd emlékére” – írta közösségi oldalán.

A hegymászót vasárnap tömegek gyászolták szülőfalujában, ahol a helyiek 

gyertyát gyújtottak Szilárd régi iskolájában a fényképe és egykori osztályának érettségitablója előtt.

Kövesse az eulooket Facebookon is!

Követem!

Forrás:https://eulook.hu/sport/2023/05/29/megemlekezes-suhajda-szilard-hegymaszo-gyasz-emlekhely-budapest/

Index - Sport - Egy statisztika alapján is életveszélyes volt az, amire Suhajda Szilárd vállalkozott

Index – Sport – Egy statisztika alapján is életveszélyes volt az, amire Suhajda Szilárd vállalkozott

„Egy statisztika alapján, 2019-ig 212-en jutottak fel a Mount Everestre oxigénpalack nélkül, közülük 160-an haltak meg. Tehát a halálozási arány 75,5%” – ismertette Facebook-oldalán Nyáry Krisztián.

A bejegyzésben hangsúlyozta: „Nem mondhatjuk tehát, hogy ha oxigén nélkül mész az Everestre, akkor 75,5 százalékos esélyed van a halálra, de azt igen, hogy ha feljutottál és vissza is értél, akkor abba a 24,5 százalékba tartozol, akik túlélték”. 

A legtöbben felfelé halhatnak meg 

Az irodalomtörténész megosztotta a Climbing Kilimanjaro portál cikkét is, amely további adatokat ismertetett a Mount Everest-expedíciókról. Mint írták, az úgynevezett halálzóna a hegy 8000 méter feletti szakaszát jelenti, ahol az oxigénnyomás rendkívül alacsony. Az emberek itt nem sokáig tudnak oxigénellátás nélkül maradni, így a szakértők senkinek sem ajánlják, hogy 16-20 óránál tovább maradjon a halálzónában.

Hozzátették, hogy a hegy legmagasabb pontján az oxigén mellett a fagyási sérüléseknek és a hóvakságnak is ki vannak téve a hegymászók, ezért érdemes alaposan felkészülni a halálzónára. 

A cikkben azt is megjegyezték, hogy a magas hegyeknél a leggyakrabban már a csúcsról lefelé jövet halnak meg a hegymászók. Ennek az az oka, hogy addigra a mászó még jobban kimerül, és nagyobb esély van arra, hogy nem tudja kiszámítani, milyen időjárás lesz akkor, amikor már lefelé kell menni. 

a mount everest azonban kivétel lehet ez alól. 

A portál szerint egy 2006-os tanulmányban még azt írták, hogy a Mount Everesten is a halálesetek több mint fele az ereszkedés közben történt. Egy újabb, szakmai lektorálásra váró tanulmányban viszont már az áll, hogy a Mount Everesten még felfelé halhat meg a legtöbb mászó.

Ezt esetleg az magyarázhatja szerintük, hogy a felfelé vezető út és a felkészülés – a pár napig tartó ereszkedéssel szemben – több hetet vesz igénybe, az alatt az idő alatt pedig nagyobb esély van arra, hogy valamilyen baleset történik, például egy lavina végez a mászóval. 

Kétszáz holttest is lehet a Mount Everesten

A portálon a Mount Everesten történt halálesetek leggyakoribb okai között említették a hegyi betegséget, a lezuhanást, a lavinákat, a kimerültséget és a fagyhalált is.  Mint írták, a hegymászó közösségek szerint

a hegy mentén körülbelül 200 holttest lehet,

Ezek gyorsan a hegybe fagyhatnak, különösen a halálzóna szakaszán. A holttestek visszaszerzése ezért rendkívül kockázatos és költséges – tették hozzá.

Suhajda Szilárd holtteste a Mount Everesten marad

Ahogy beszámoltunk róla, Suhajda Szilárd holttestét még nem találták meg, azonban a felszerelése már előkerült. Az ATV úgy tudja, a család kérésére a holttest, ha meg is találják, mindenképp a hegyen marad. Suhajda Szilárd sátrát a 4-es táborban találták meg, körülbelül 7950 méteren.

AZ OTT TALÁLT TÁRGYAKAT LEVITTÉK, A HOLTTESTET VISZONT HIÁBA KERESTÉK. 

A hegymászó keresését szombaton fejezte be a mentőcsapat. A döntést az eltelt időre, az időjárási és terepviszonyokra hivatkozva hozták meg, mert szerintük már nem volt esély arra, hogy élve leljenek a hegymászóra.

Suhajda Szilárd legutóbb szerda délelőtt adott magáról életjelet műholdas telefonon, nagyjából 8700 méteres magasságból: azt mondta, három-négy óra múlva elérheti a csúcsot. 

Hosszas keresés után végül csütörtök este érkezett a hír, miszerint egy másik expedíció tagjai megtalálták őt a Hillary-lépcsőnél, 8780 méteres magasságban, de nem tudtak segíteni rajta (hogy miért, arról itt írtunk bővebben). Ezt követően felvették a kapcsolatot az alaptábori hátteret biztosító nepáli ügynökséggel, és elindult egy helikopter, valamint három serpa Suhajda megkeresésére.

Kövesse az eulooket Facebookon is!

Követem!

Forrás:https://eulook.hu/sport/2023/05/29/suhajda-szilard-hegymaszao-mount-everest-eltunt-halalzona-oxigen-nelkul-halalozas-statisztika/

Index - Külföld - Ez lenne a jel, hogy puccs készül Vlagyimir Putyin ellen?

Index – Külföld – Ez lenne a jel, hogy puccs készül Vlagyimir Putyin ellen?

Girkin – aki napjainkban hadibloggerként követi és kommentálja a háborút – kulcsfontosságú szerepet töltött be a 2014-ben kezdődött kelet-ukrajnai harcokban, illetve a Krím félsziget annektálásában. Tevékenysége miatt az ukránok vérdíjat tűztek ki a fejére. Ezzel együtt több alkalommal is kritizálta az orosz hadsereget, kormányzatot az utóbbi hónapokban.

Az FSZB egykori tisztje most egy műsorban beszélt arról, hogy szerinte egy puccs készül Vlagyimir Putyin ellen. Úgy fogalmazott, hogy a közelmúltban Jevgenyij Prigozsin, a Wagner-csoport vezetője „gyakorlatilag hadat üzent” az orosz államnak, és azt is hozzátette: biztos benne, hogy Prigozsin nem egyedül cselekszik.

„Ha egyedül lenne, ha csak úgy hirtelen megjelent volna, akkor már rég gyökerestül kitépték, kidobták volna. De legjobb esetben is letiltották volna mindenhol, ahogy azt velem is megtették. És nem adtak volna neki parancsnokságot körülbelül 30-35 ezer vagy – amint azt ő mondja – 80 ezer ember felett” – mondta Girkin az általa egyébiránt finoman szólva nem kedvelt Prigozsinról.

Felkelésre készülnek?

Hozzátette azt is, hogy mindezt az orosz politikai-katonai elit jóformán tétlenül tűrte, ami nem gyakran szokott előfordulni. „Ha az eliten belül valaki azt mondja, hogy nem engedelmeskedik a törvényeknek, és arra szólít fel, hogy az elitet le kell cserélni, akkor az már felkelés” – mondta a német Bild beszámolója szerint Girkin. 

Arról is beszélt, hogy Prigozsint az orosz államot uraló „maffiabanda” tagjának tartja, de ez a banda most kezd feloszlani, és amit a Wagner-vezér csinál, az felér azzal, mintha nyíltan bejelentett volna egy puccsot. Mindeközben a napokban az is kiderült, hogy a Wagner a fronttól messze lévő oroszországi bázisaira vonul vissza Bahmutból – tette hozzá, majd azt is megjegyezte: nem tud arról, hogy a Wagner-csoport bármikor is esküt tett arra, hogy sohasem harcolnak az orosz hadsereg ellen.

Én ebből azt a következtetést vonom le, hogy elkezdődött a felkelés. Most már csak arra van szükség, hogy [az orosz katonák] megint hibázzanak egy ellenséges offenzívánál, ez esetben egy stratégiai jelentőségűnél

– mondta Girkin, utalva ezzel arra a nagy ellentámadásra, amelyet ezekben a napokban indít meg az ukrán hadsereg. A volt FSZB-tiszt úgy összegezte véleményét:

A nyár végére a felismerhetetlenségig megváltozhat a belpolitikai helyzet az országunkban. Egyértelmű, hogy fennáll egy puccs veszélye.

A műsornak, amelyben mindez elhangzott, egy része angol fordításban alább megtekinthető.

Girkin accuses Prigozhin of preparing for a coup in Russia. He says the insults towards the Russian army by Putin’s cook are unacceptable, and signal a rift in the elites which Prigozhin will take advantage of with his private army that is being withdrawn from Bakhmut. Girkin… pic.twitter.com/kKh6C2K6Fc

— Dmitri (@wartranslated) May 27, 2023

Az orosz–ukrán háború fejleményeit hétfőn is percről percre közvetítjük ebben a cikkünkben. 

(Borítókép: Vlagyimir Putyin 2023. május 25-én. Fotó:  Sputnik / Ilya Pitalev / Kremlin / REUTERS)

Kövesse az eulooket Facebookon is!

Követem!


Forrás:https://eulook.hu/kulfold/2023/05/29/haboru-oroszorszag-ukrajna-vlagyimir-putyin-orosz-elnok-puccs-allamcsiny-prigozsin-girkin/

Index - Belföld - Kigyulladt egy raklapüzem Monorierdőn, lezárták a 4-es főutat

Index – Belföld – Újabb információk derültek ki a Deák téri halálos késelésről

Még februárban szólalkozott össze két társaság a budapesti Deák Ferenc téren. Egy fiú életét vesztette, miután egy 18 éves fiatal halántékon szúrta. Martin édesanyja most kézhez kapta az orvosi dokumentációt, amiből az derült ki, hogy nem lehetett fia módosult tudatállapotban.

„A fiam számára a szórakozást a játékterem jelentette. A legjobban biliárdozni szeretett. Tudom, hogy a fiatalok néha megisznak néhány pohár sört vagy bort, ebben nem is látok semmi kivetnivalót.”

Az orvosi papírok szerint viszont teljesen egyértelmű, hogy az én fiam aznap egyetlen korty alkoholt sem fogyasztott, ugyanis a vérében nem találtak. Mindenképpen meg szeretném jegyezni, hogy drogot sem

– fogalmazott az édesanya a Borsnak.

De nem ez az egyetlen dolog, ami kiderült. Az édesanya állítása szerint a nyomozásban az is kiderült, hogy fia csupán megpróbálta szétválasztani a két társaság balhézó tagjait, majd miután hátat fordított a támadónak, akkor szúrták le.

Martinnak semmi köze nem volt a balhéhoz, ő csak rosszkor volt rossz helyen. Megpróbálta szétválasztani a verekedő feleket, de amint hátat fordított K. Zsoltnak, a fiú hátulról megszúrta

– mondta az édesanya.

Ahogy arról  beszámoltunk, a február 19-én, az Erzsébet téren megkéselt áldozat édesanyja pénteken a Facebookon jelentette be, hogy a fia meghalt. A fiatalt két napig lélegeztették az intenzív osztályon, utána annyit javult az állapota, hogy képes volt önállóan lélegezni.

A rendőrség nyomára akadt a feltételezett támadónak, és tizenöt órán belül elfogták kőbányai lakásán. Ugyanakkor a férfi nem kért bocsánatot a családtól, sőt azt üzenték nekik az elkövető rokonai, hogy Martin volt a hibás, és a családtagjuk „jól tette, hogy megszúrta”.

De nem csupán az elhunyt Martin sebesült meg aznap a Deák téren. A 17 éves Ramszesz is megsérült, mikor megpróbálta megfékezni a támadót.

Kövesse az eulooket Facebookon is!

Követem!

Forrás:https://eulook.hu/belfold/2023/05/29/deak-ter-keseles-budapest-edesanya-alkohol-gyilkossag/

Index - Belföld - Kigyulladt egy társasház Budapesten

Index – Belföld – Kigyulladt egy társasház Budapesten

Lángra kaptak a berendezési tárgyak egy társasház egyik lakásában Budapest XI. kerületében, az Andor utcában – közölte az Országos Katasztrófavédelem.

Mint írták, a tűzesethez kiérkeztek a tűzoltók, akik sikeresen megszüntették a lángokat.  A lakás füsttel telítődött, ezért az átvizsgálása folyamatban van – tették hozzá.

Forrás:https://eulook.hu/belfold/2023/05/29/budapest-tarsashaz-11-kerulet-tuzoltok-langok-tuz-kigyulladt-lakastuz/